ALLOMASOK

Regote, vegtelenul regota

Utazom,

Kellemes es szep allomasok

Mellet megyek el –

Megsem gondolok egy pillanatig

Sem arra, hogy:

»Allj meg! Most!«

Az en allomasom messze van valahol –

Szep, kicsi es az enyem –

Az emlekeim mar elhalvanyultak rola;

Mellettem eltuno telefondrotok,

Eltorolik a nyomokat.

Valamikor, valahol, valamilyen

Idegen allomason majd kilepek;

Majd minden vonatot lekesek.

Ott mar nem talalok feleltet

Egyetlen kerdesre sem »Miert?« -

Csak azt, hogy: elore mar nem tudok

Menni es visszateresem sem lesz.